top of page

Térképek, itinerariumok

​

Az itinerarium (plur. itineraria) a latin iter ’út’ szóból ered, vagyis jelentése ’útikönyv’. Az ókori római útikönyveket azonban nem a mai, információkkal zsúfolt bédekkerekhez, hanem inkább a számítógépes útvonaltervezőkhöz lehetne hasonlítani. Az ókori itinerariumokból ugyanis az utazó legfeljebb az útvonala mellett található helységek nevét, a közöttük lévő távolságokat, s a közbeeső megállóhelyeket ismerhette meg. Vegetius szerint a római útikönyveknek kétféle típusa létezett: az itineraria adnatotata vagy scripta (távolságadatokkal), valamint az itineraria picta (térképekkel). A fontosabb városok­ban is itinerari­umokat helyeztek el, amelyek a főbb utakról és szálláshelyekről tájékoztattak, a távolsá­got római mérföldekben (1 mf = 1481 m) vagy galliai leugában tüntették fel rajtuk (kb. 1,5 római mf = 2200 m). Ilyen itinerariumok kerültek elő a galliai Augustodunum (Autun, CIL XIII 2681 = XVII 2, 409); a belgicai Atuatuca Tungrorum (Tongeren, CIL XIII 9158 = XVIII 2, 675); a germaniai Junglinster (CIL XIII 4085 = XVII 2, 676); az africai Fedj-Souioud (CIL VIII 10118 = 22247) és a lyciai Patara (SEG XLIV 1205) városaiban. A rómaiak egyébként valósággal odavoltak az útvonal- és távolságadatokért: ezt nemcsak a vicarellói serlegek (4. pont), hanem a britanniai Hadrianus-fal mellett talált „katonai szuvenírok”: a Rudge-csésze, valamint az Amiensben és a Staffordshire Moorlandsban előkerült zománcozott tálka körirata (AE 2004, 857) is bizonyítja, amelyre a Mais (Bowness), Aballava (Burgh-by-Sands), Uxelodunum (Stanwix), Camboglanna (Castlesteads) és Banna (Birdoswald) helységneveket vésték.

​

(1) A Peutinger-térkép

​

A Tabula Peutingeriana (TP) az ókorból – középkori közvetítéssel – fennmaradt egyetlen csaknem teljes útvonaltérkép. A legtöbb kutató szerint a római állami postaszolgálat (cursus publicus) állomáshelyeit mutatja, összesen 555 város és 3500 egyéb földrajzi név található rajta. A 34 cm magas és 675 cm hosszú pergamentekercs tizenegy részből áll, a teljes Római Birodalmon kívül bemutatja a Közel-Keletet, Indiát a Gangeszig, és még Kínára is utal. Nyugaton az Ibériai-félsziget és Britannia nagy részének hiányából arra következtetünk, hogy a fennmaradt máso­latból hiányzik egy elveszett tizenkettedik rész. Mivel a TP egy topográfiai térkép, erősen torzítja az ábrázolt területeket, éppen úgy, ahogyan a mai közlekedési hálózatokat ábrázoló térképek. (A rendkívül elnyújtott téglalap alakú elrendezést a pergamentekercs formája adta.) A piktogramokkal jelölt települések és az azokat összekötő utak mellett a fontosabb folyók, hegységek, erdők és tengerek is fel vannak tüntetve. A birodalom három legfontosabb városát: Rómát, Konstantinápolyt és Antiochiát különleges díszítéssel jelzi. Egyes kutatók szerint a rajzos ábrák az itineraria picta kartográfiai konvencióit követik. A TP keletkezésének kérdése nem egyszerű, mivel szerepel rajta pl. a Villa Oplontis, amely Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörésekor teljesen elpusztult, lehetséges, hogy eredetije az első század első felében készült. Glen Bowersock azt is észrevette, hogy Arabia ábrázolásánál is számos, a 4. században már ana­kronisztikus földrajzi név szerepel, és felvetette, hogy a TP eredetije a Rómában kiállított Agrippa-féle világtérkép alapján készülhetett. Ugyanakkor tudjuk, hogy Konstantinápoly csak 330 után nyerte el új nevét és lett a birodalom fővárosa, ráadásul a térkép Egyiptomot és Palesztinát ábrázoló részén számos bibliai utalást olvashatunk, vagyis az eredeti alaptérképet a 4. században keresztény térképészek dolgozták át. A TP-ből fennmaradt egyetlen példányt egy colmari szerzetes másolta 1265-ben. Ezt a kópiát 1494-ben Worms város könyvtárában fedezte fel a neves német humanista, Conrad Celtes, aki 1508-ban továbbadta azt barátjának, az augsburgi Konrad Peutingernek. A Peutinger családtól végül Savoyai Jenő 100 dukátért vásárolta meg 1714-ben, és innen került Osztrák Nemzeti Könyvtár tulajdonába, ahol jelenleg is őrzik, bár csak igen ritkán állítják ki a nagyközönségnek.​

TP_VIII.jpg

A Tabula Peutingeriana VII. szegmense (Österreichische Nationalbibliothek Wien)

(2) Itinerarium Antonini

​

Az itinerarium Antonini (IA) keletkezéséről szinte semmit sem tudunk. Bár a kéziratok az Antonionus-császárok korára teszik annak megszületését, a jelenleg ismert szöveg inkább Diocletianus  korára mutat. Az itineraria scripta közé sorolható mű 2848 helynevet és 791 egyéb földrajzi nevet tartalmaz, 17 provincia illetve nagytérség szerint elrendezve. A városok (civitas, municipium, colonia) illetve megállók (mansio, statio) közti távolságokat római mérföldekben és galliai leugákban adja meg, és összesen 70 493 km útvonalról ad tájékoztatást. Az IA rendkívül fontos történeti forrás, mivel számos terület (így pl. Pannonia) urbanizációs és útviszonyairól egyedül ebből tájékozódhatunk. Tóth Endre szerint az IA a főutakat olyan módon rendszerezte, hogy az igazgatási központok között tájékozódást tudjon adni. Savariából (Szombathely) és Sopianaeból (Pécs) kiindulva sorolja fel az útleágazásokat: e két város volt a polgári önkormányzat felső szerve, a tartományi gyűlés székhelye. Az útikönyv leírta az utat Savariából a vindobonai (Bécs), a carnuntumi és az Arrabonán (Győr) keresztül a brigetiói (Komárom-Szőny) legiotáborba, végül Pannonia Inferior helytartói székhelyére, Aquincumba. Sopianaeból, amely a tetrarchia idején Valeria tartomány polgári helytartójának a székhelye lett, szintén a legiotáborokba, Aquincumba, Brigetióba és Carnuntumba igyekvőket tájékoztatta. Tehát az útikönyv az egyes útszakaszok célállomásául polgári és katonai helytartói székhelyeket és legiotáborokat ad meg, ami jól jelzi az összeállítás katonai és közigazgatási célját. A főutak gyakorlatilag az összes ismert pannoniai városi rangú települést érintik, ezeket az IA meg is nevezi.

​

(3) Lycia útvonaltérképe

​

A Kr. u. 45/46-ban készült emlékmű egy 5,5 m magas, 2,35 m széles és 1,6 m hosszú szobortalapzat, amelyen 53 görög nyelven írt blokkban olvasható a szöveg: Lycia városainak egymástól való távolsága a főbb útvonalak mentén. A feliratos szöveg tudományos neve stadiasmus Patarensis vagy itinera Romana provinciae Lyciae, amely egyben az eddig előkerült leghosszabb itinerarium (SEG XLIV, 1205). A négyszögletes alaprajzú bázis elülső oldalán egy Claudiusnak szóló dedikáció olvasható, amelyben Lycia lakossága azért hálálkodik a császárnak, mivel megszabadította őket a káosztól, törvénytelenségtől és a kalózkodástól. A talapzaton feltehetően a császár lovasszobra állhatott. A talapzat bal oldalán Claudius parancsa olvasható, amelyben elrendeli, hogy Q. Veranius, Lycia első helytartója, mérje fel a tartomány úthálózatát. (Az útépítést csak Veranius utódja, T. Clodius Eprius Marcellus helytartó kezdte el Kr. u. 50–54 között.) A városok közötti távolságot stadionokban adják meg, nem pedig római mérföldekben. A stadiasmus Patarensis egykor valószínűleg a városkapu közelében állhatott, erre utal, hogy szétvert darabjait a városfalba másodlagosan beépítve találták meg.

​

(4) A vicarellói serlegek

​

Az ókorban a „világ végének” számító Gades (Cádiz) városától kiinduló és a Pireneusokig, majd onnan egészen Rómáig tartó útvonal a nagyerejű mitikus hős, Héraklés (Hercules) nyugati utazására emlékeztette az ókoriakat, ezért is nevezték el via Herculisnak vagy via Heracleának. A Herkules-út Gadestől Rómáig tartó 1481 km-es sza­kaszának főbb állomásait tüntették fel az ún. vicarellói serlegeken (Itinerarium a Gades Romam, vagy pocula Gaditana, CIL XI 3281–3284), melyeket a hagyományos értelmezés sze­rint egy gyógyulni vágyó gadesi zarán­dok vitt magával Aquae Apollinaresbe (Vicarello), ahol a négy ezüst poharat 1851-ben, majd 1863-ban megtalálták. A kutatók azt is feltételezik, hogy a mér­földkő-formájú serlegek ténylegesen lé­tező gadesi mérföldkövek másolatai voltak és a Kr. u. 1. század első felében készítették őket. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ezt a hatalmas utat miért tette meg valaki szárazföldön, mikor hajóval sokkal hamarabb, olcsóbban és biztonságosabban utazhatott volna?

vicarello1.jpg

Itinerarium Gaditanum I. = CIL XI 3281

(5) A Bordeaux-i zarándok útikönyve

​

Az Itinerarium Burdigalense vagy Itinerarium Hierosolymitarum az első ismert keresztény itinerarium, amely egy ismeretlen zarándok útvonalát írja le Burdigala (Bordeaux) városából Jeruzsálembe 333/334-ben. A zarándok szárazföldi úton ment Észak-Itálián és a Duna völgyén keresztül Konstantinápolyba, majd Kis-Ázsián és Szírián keresztül a Szentföldre. A visszafelé tartó úton – Pál apostol nyomán – a Via Egnatián keresztül utazott át az Észak-Balkánon, majd az Otrantói-szoroson átkelve jutott el Rómába és onnan Milánóba, majd a már megismert úton vissza Burdigalába. A szerző gondosan lejegyezte a provinciák határain történő átkeléseket, megkülönböztette a lóváltó állomásokat (statio) és az útmenti fogadókat (mansio), továbbá különbséget tett az egyszerű falvak (vicus), az erődök (castellum) és a városok (civitas) között. Az út egyes szakaszait összefoglalta, hosszasan taglalva a birodalmi fővárosokat (Róma, Milánó, Konstantinápoly) és természetesen Jeruzsálemet, amely ebben az időben hivatalosan az Aelia Capitolina nevet viselte.

 

Bibliográfia

​

  • BOWMAN, G.: Mapping History’s Redemption: Eschatology and Topography in the Itinerarium Burdigalense. In L. I. Levine (szerk.): Jerusalem: its Sanctity and Centrality to Judaism, Christianity and Islam. New York–Jerusalem: Continuum, Magness, 1998, 163–187.

  • BREEZE, D. J.: The First Souvenirs: Enamelled Vessels from Hadrian’s Wall. Kendal, 2012.

  • BRODERSEN, K.: The Presentation of Geographical Knowledge for Travel and Transport in the Roman World: Itineraria non tantum adnotata sed etiam picta. In C. Adams – R. Laurence (szerk.): Travel and geography in the Roman Empire. London: Routledge, 2012, 17–31.

  • ELSNER, J.: The Itinerarium Burdigalense: politics and salvation in the geography of Constantine’s Empire. Journal of Roman Studies 90 (2000) 181–195.

  • HEURGON, J.: La date des gobelets de Vicarello. Revue des études anciennes 54:1 (1952) 39–50.

  • KÖHBERG, B: Das Itinerarium provinciarum Antonini Augusti: ein kaiserzeitliches Straßenverzeichnis des Römischen Reiches. Überlieferung, Strecken, Kommentare. Berlin: Frank & Timme, 2006.

  • SAHIN, S. –  ADAK, M.: Stadiasmus patarensis: itinera romana provinciae Lyciae. Istanbul: Yayınları, 2007.

  • SALWAY, B.: Travel, itineraria and tabellaria. In C. Adams – R. Laurence (szerk.): Travel and geography in the Roman Empire. London: Routledge, 2012, 32–76.

  • TALBERT, R. J. A. – Elliott, T.: Rome’s World: the Peutinger Map Reconsidered. Cambridge: Cambridge University Press, 2010.

  • TÓTH E.: Római utak Pannoniában. Ókor 3:1 (2004) 43–48.

  • ÜRÖGDI Gy.: Hogyan utaztak a régi rómaiak? Budapest: Panoráma, 1979.

bottom of page