Irene Vallejo: Papirusz. A könyvek története az ókori világban. Fordította Boda Benjámin Gábor. Budapest: Magnólia, 2022, 522 old. ISBN 9789634199588
Hogy mi az a papirusz? Először is: bár ugyanaz volt a funkciója, mint mai névrokonának, a papírnak, határozottan nem papír. Ez utóbbi ugyanis növényi eredetű cellullózrostokból készül, míg a papiruszt a papirusznád (Cyperus papyrus) vékonyra szeletelt szárából készítették, úgy, hogy a keskeny csíkokat keresztben egymásra fektették és összekalapálták. A papiruszt a papirusznád őshazájában, Egyiptomban fedezték fel és már az első fáraók korától kezdve gyártották, sőt külföldre is exportálták, ahol nagy sikere volt, mivel addig csak fába, kőbe, agyagtáblába tudtak jeleket róni, vagy esetleg állatbőrökre tudtak szöveget írni. Csakhogy az utóbbi íróanyag ‒ amit pergamennek nevezünk ‒ hihetetlenül drága volt, mivel egy könyv elkészítéséhez egy egész nyájat vagy csordát le kellett vágni. A klasszika-filológus végzettségű spanyol írónő, Irene Vallejo (1979), eredetileg 2019-ben megjelent regényének témája a papiruszból készült könyv kultúrtörténete. Ez eddig még lehetne akár egy unalmas tudományos értekezés témája is, ám a Papirusz minden ilyen előzetes várakozásra ‒ vagy inkább előítéletre ‒ durván rácáfol. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy Vallejo nem csupán egy könyvmoly, aki rég elfeledett klasszikusok kurkászásával foglalkozik (bár doktori dolgozatát Martialisból írta 2008-ban). Újságíróként is működik, például rendszeresen cikkeket ír az egyik legnagyobb spanyol napilap, az El País számára. Első regényét 2011-ben adta ki, és már gyerekkönyvet is megjelentetett. Vallejo tehát nem csupán kutató, hanem gyakorló író és zsurnaliszta is. Most megjelent kötetének (amely spanyolul 2019-ben El infinito en un junco címen látott napvilágot, melynek jelentése kb. „A végtelen egy nádban”) legfőbb jellegzetessége a tudományos igényű, történetileg hiteles elbeszélés és a regényforma szerencsés keveredése. Az érdeklődő olvasók, vagy akár kutatók jegyzetapparátust (506-531. old.) és bibliográfiát (532-542. old.) is találnak a mű végén. Vallejo történelmi esszéregénye ötszáz oldalon keresztül képes az olvasó figyelmet magával ragadni, ami nem kis teljesítmény egy ilyen témájú könyv esetében! A kötet szűkebb témája az írás, az olvasás, és ehhez kapcsolódóan az íróanyagok, a könyvkiadás és a könyvtárak története a kezdetektől a középkorig. De ennél sokkal több is! A szerző ugyanis körültekint Kleopátra palotáiban és a Vezúv által 79-ben elpusztított „Papiruszok villájában”, amely L. Calpurnius Piso magánkönyvtárát őrizte, és természetesen az Alexandriai Könyvtárba is ellátogat. Megmutatja az első ismert könyvkereskedéseket és kéziratmásoló műhelyeket. Bejárja Oxford földalatti könyvlabirintusát és a leégett szarajevói könyvtárat. Aktuális témákhoz nyúlva köti össze az ókori klasszikusokat mai világunkkal: Arisztophanész a perbe fogott humoristák elődje; Szapphó a kortárs női íróké; Titus Liviusnak voltak elsőként rajongói; Seneca pedig a post-truth úttörője. E kalandos utazásnak azonban mindenekfelett a könyveket évezredeken át kézbevevő és továbbadó olvasók a főszereplői: a gyermekeiknek mesélő édesanyák, a tanárok, a filozófusok, a könyvtárosok, az írnokok, a szerzetesnők, a másoló-rabszolgák, a fordítók és végül a nyomdászok. És természetesen napjaink olvasói: azok, akik hegyvidéki házukba vagy tengerparti nyaralójukba vonulnak vissza egy-egy könyv társaságában, vagy azok, akik a dübörgő metropoliszokban keresik a könyvtárak meghitt, csendes zugait. A könyv már megjelenése évében, 2019-ben két díjat kapott hazájában. 2020-ban pedig elnyerte a legjobb spanyol nyelvű esszének járó nemzeti díjat, valamint a spanyol könyvesboltok legjobb ismeretterjesztő könyvnek adományozott éves kitüntetését. Megérdemelten. A szerzőnél nagyobb dicséretet már csak a fordító kaphat: Boda Benjámin Gábor nem csupán a spanyol nyelvet ismeri kitűnően, hanem a görög és latin nyelvű klasszikus irodalomban is jártas (homo utriusque linguae peritus, mondanák róla a rómaiak), és fordítása mindvégig a legkényesebb irodalmi ízlésnek is megfelelő világos, élvezetes, gördülékeny magyar próza.
