2020. április 23-án az újkor.hu történelem portálon jelent meg cikkem az Antoninus-kori (Kr. u. 165-190) járványról, amely az első átfogó pandémia volt az ókori Róma történetében. A cikket ide kattintva olvashatod.
Az ókori pandémia - amely feltehetően feketehimlő volt -, és a mostani koronavírus-járvány között több érdekes hasonlóság figyelhető meg. Először is: a járványok mindig keletről érkeznek nyugatra. Kr. u. 165-ben Marcus Aurelius társcsászára, Lucius Verus Mezopotámiában harcolt a párthusok ellen. A betegséget onnan hurcolták be a katonák előbb Kis-Ázsiába, majd egy éven belül megjelent Rómában és szétterjedt az egész Birodalomban. Másodszor: ez a járvány is a Római Birodalom csúcskorszakában jelent meg és terjedt szét, aminek az az oka, hogy ekkor volt a legnagyobb mértékű az "összekapcsoltság" nemcsak Kelet és Nyugat között, hanem a Birodalmon belül is. Harmadszor: ezt a betegséget sem tudták gyógyítani, ráadásul ők még azt sem tudták, mivel állnak szemben, pedig éppen ebben az időszakban működött az ókor egyik legnagyobb orvos-zsenije, Galénosz. Negyedszer: ebben az esetben is ott aratott a halál, ahol legsűrűbb volt a népesség, vagyis a csaknem egymillió lakosú Rómában, a sűrűn lakott Itáliában és Egyiptomban, valamint a hadseregben. Komplett csapategységek tűntek el a járvány következtében. Végül az ötödik hasonlóság, ami reméljük, nálunk nem fog bekövetkezni: mivel a vírust nem tudták kiirtani, csaknem 25 éven keresztül hol itt, hol ott bukkant fel a Birodalomban, és szedte áldozatait. Az utolsó megbetegedéseket 192-ből a szomszédos Noricumban (a mai Ausztria) jegyezték fel. Bár egyetlen történész sem tudja megmondani, hogy az Antoninus-kori járvány végső soron mekkora pusztítást végzett a teljes népesség körében (10-30 százalék közé teszik a halálozási arányt), annyi bizonyos, hogy ez a pandémia nagyban hozzájárult a Római Birodalom fokozatos hanyatlásához.