Keresés
  • Grüll Tibor

Márai Sándor: Rómában történt valami

Ezt a könyvet ne keresd a könyvesboltokban, mert sajnos mostanában nem adták ki újra. Én is több éves várakozás után jutottam hozzá, miután az antikvarium.hu oldalon előjegyeztettem. De megérte!


Először is: ha nem jutsz hozzá a kötethez, nagyon ajánlom hangoskönyv formájában is, amely Rátóti Zoltán kitűnő előadásában ugyan már 15 évvel ezelőtt jelent meg, de ma is kapható.


Márait mindig is érdekelte a zsarnokság természete. Miután 1947-ben elhagyta az országot, és önkéntes száműzetésbe vonult, jobb rálátása nyílt a kommunista blokk országaiban tomboló diktatúrákra. Saját bevallása szerint több mint egy évtizeden át írta a regény, amit New York-ban kezdett el, de csak 1971-ben jelentetett meg.

Az ötlet zseniális: Caesar meggyilkolása (Kr. e. 44. március 15.) utáni napon Baiaeben (ez a római előkelőségek fürdővárosa volt, afféle "Karlsbad") járunk, ahová egymás után érkeznek Rómából a fogatok. Az út mellett ácsorgó rabszolgák megpróbálják kitalálni, vajon mi is történhetett Rómában? Utána napszakonként más és más emberek szemével láttatja az eseményeket, pontosabban azok hatását. A katona, az ékszerész, az orvos, és az író mind-mind elmondja, milyennek látta a diktátort - mert Caesar neve egyszer sem hangzik el a műben. Számomra legizgalmasabb a két író beszélgetése volt, mivel Márai "Föld! Föld!" című regényéből ismerős volt az egyik alak. A műben Démétrios néven szereplő költő nem más, mint Illyés Gyula. Hogy mi volt a szerző véleménye a diktátorhoz dörgölőző, ugyanakkor "belső ellenállást" hirdető írókról, vagy éppen a mindenkiből hasznot húzó, simlis ékszerészekről, vagy a gyógyításba belefáradt orvosokról, megtudhatod, ha elolvasod a regényt, vagy meghallgatod a hangoskönyvet.

36 megtekintés0 hozzászólás